Elsőnek pár könnyed szösszenet egy bizonyos emberről, durvább történetek is lesznek, majd ha beindultam. A csattanó a végén lesz.
A matematikai tanszékek olyan helyek, ahol lakossági arányukhoz képest nagyobb mennyiségben fordulnak elő furcsa emberek. Azt hiszem, ezt nyugodtan kijelenthetjük.
Volt nálunk egy oktató szintén a Matematikai Intézetről, aki szintén nem volt százas. Az akut koffein- és nikotinfüggőségéről ne is beszéljunk. (Én egyébként szerettem.) Megjelenésre hagyományos fehér köpeny, szatyorban százéves papírdobozban kréta, stb. Dohányzás a folyosón a "dohányozni tilos" tábla alatt.
Ő volt az mellesleg, aki képes volt vizsgát is úgy íratni, hogy rágyújtott, egy slukk, kihajol-az-ajtón, kilégzés, hirtelen visszarántása felsőtestnek, mintha rugó rántotta volna, kémlelése a vizsgázóknak puskaügyben, slukk, kihajol, visszaugrik, figyel...
Nem lennék a gyereke helyében. Mesélte egyszer, hogy tanította a számokra. Egy, kettő, három, négy.... majd elkezdte magyarázni, hogy ez bijektív megfeleltetés.
Bár diákként sem volt könnyű dolgunk, többek között azért, mert nem szeretett táblát törölni. Mikor betelt, akkor megállt, keresett még szabad helyet (sorok között stb), és ott folytatta, ugrálva össze-vissza a tábla felületén. Hosszabb levezetések esetén ez jelentősen megnehezítette a követését a dolognak.
Egy jóbarátom valami papírért ment egyszer a tanszékre, és balszerencséjébe épp bejegyzésünk hősébe botlott. Nagy nehezen sikerült előadnia mit keres (a prof helyette fejezte be a mondatokat, persze nem úgy, mint ahogy a jóbarátom szándéka szerint volt), mire a válasz:
– Mártikánál megtalálja.
– Hol találom Mártikát? (azt sem tudta, ki az...)
mire a magyarázat:
– Való igaz, hogy az egyetem területén sok Mártika található...
...és elkezdte volna levezetni matematikailag. Végül a jóbarátom megkapta a papírját.
Van még az öregről pár történet, de az már beazonosítaná, de a végére meghagytam a legjobbat, aminél bizarrabb beszélgetésről nem tudok oktató és hallgató között:
Vizsga után vagyunk, emberek mennek eredményért, indexért stb.
– Magát hogy hívják?
– Nagy László (nem eredeti nevet írok)
– Valóban? Tudja maga, hogy fiatal koromban a maga nevét használtam álnévnek?
Na ez az, amire sem akkor a meglepetésben, sem azóta visszagondolva azt hiszem, nincs helyes reakció.
